Sokan szokták kérdezni, hogy mi is tetszik itt Angliában. Mondhatom szinte minden. Na jó ez túlzás mert az időjárás nem éppen a kedvencem. De folyamatosan kellemes tapasztalatokkal gazdagodom. Alapból az emberek hozzáállása (akikkel legalábbis eddig találkoztam) segítőkészek, rendesek, ha valamit nem értek elsőre elmondják másodszor is. Az itteni dolgok menete is tetszik, az a mentalitás különbség. Erre két friss példát tudok felhozni. Szombaton frissítettem a hirdetésem a gumtree-n és vasárnap már érkezett is rá válasz, hogy küldjem el a telefonszámom és amilyen hamar csak lehet felhívnak. Megírtam az sms-t és 1 percre rá hívtak is. Teljesen normális volt az illető aki hívott, de sajnos nem nyertem hangszórót, miután mondtam, hogy hol lakom. Közölte, hogy nekem ez nem lenne megfelelő, mert 2-3 órát kellene utaznom. Sajnos nem értettem rendesen a hely nevét így nem tudom megmondani hová kellett volna mennem. Teljesen kedves, normális volt és az is meglepett, hogy szinte a beszélgetés 90%-át értettem, egyetlen szó volt amit nem de annak utána néztem a beszélgetésünk után.
A másik kellemes dolog a TFL-el (Transport for London, ez kb. mint nálunk a Kisalföld Volán) kapcsolatban ért. Tegnap feltöltöttem az Oyster cardom 5Ł-al és elkezdtem kutatni, hogy az egyenlegem lehet-e online követni, mert nem akarok mindig lemenni a kisboltba. Kiderült, hogy csak a TFL honlapján kell regisztrálnom pár adattal. Ezután nem csak ellenőrizni lehet az egyenleget, hanem feltölteni bankkártyáról, illetve bejelenteni ha elvesztettem, ellopták. Na de a lényeg. Nézem az egyenlegem és csak az előző 3,25Ł látszik. Vártam egy órát és még mindig csak ennyi volt. Mondom ez így nem jó, mondom csak nem kellene benyelni az 5Ł-at, így megkeresve a supportot írtam is egy e-mailt, hogy van némi probléma. Sok sikert nem is fűztem a dologhoz, az otthoni tapasztalatokból kiindulva. De ma kora délután ért egy kellemes meglepetés. Egy e-mail várt a TFL-től, amiben közölték, hogy megnézték az egyenlegem és ők látják a feltöltött 5Ł-ot, így az aktuális egyenlegem 8,25Ł. Elnézést kérnek a kellemetlenségért, hogy nem úgy működött a rendszer ahogy kellett és bármilyen problémám van nyugodtan forduljak hozzájuk bizalommal.
Ez nagyon meglepett. Otthon ez úgy működött volna, ha egyáltalán válaszra méltatnak hetek múltán, hogy én vagyok a balfasz, biztos elbasztam valamit és újra töltsem fel. Itt pedig egy ekkora cég, ami ezek szerint eléggé kiterjedt (azért több mint 10 millióan élnek Londonban és abból pár millió tuti használ Oyster cardot) foglalkozik az én csiribiri problémámmal és eszméletlen gyorsan válaszol a felmerülő problémámra. Azért ezt találom én korrekt hozzáállásnak. Itt számít az ügyfél akkor is ha csak szaros 5Ł-os problémája van is. Ezt a gyakorlatot kellene otthon is megvalósítani.Amúgy az e-mail után én is egyből ellenőriztem az egyenlegem és én is az új 5Ł-al megnövelt egyenlegemet láttam.
Ma semmi érdekes nem történt. El szerettem volna menni a közelünkben lévő templomot fotózni, de sajnos esett így esélytelen volt. Délután beugrottunk Croydonba az irodába, hogy beszéljünk a főnökkel, de ő sajnos házon kívül volt. Telefonon utolértük és elméletileg hamarosan jön ide. Legalábbis remélem, hogy ide is ér. :D
Délután lazulással telt és rágyógyultam a Discovery Science online elérhető verziójára. Nem hinném, hogy ma már történne velem bármi érdekes is, de ha mégis akkor azt úgyis megírom.