Pontosan fél éve szeptember 9.-én vasárnap megérkeztem a szigetre. Magam mögött hagytam az országot, a várost ahol megszülettem, ahol felnőttem. Ez visszatekintés, összegzés, előre tekintés is lesz egyben.
Érdekes 30 évesen egy új országban, új életet kezdeni. Kihívások, nehézségek, de mellette sok új élmény, öröm is. Van olyan ami hiányzik? Persze. Az az 1-2 ember akik érdek nélkül szeretnek, a családom, helyek, pillanatok és legnagyobb meglepetésemre a déli harangszó. Sose hittem volna, hogy az tud hiányozni.
Miért is jöttem ki? Talán kíváncsiságból, kihívás keresése miatt, egy jobb élet reményében. Otthon is szerencsésnek tekinthettem magam, volt munkahelyem (kettő is), mondhatni nyugdíjas állásom volt. Szerettem a munkahelyem, a kollégáim (na jó nem mindet, mindenhol akadnak a rossz értelemben vett idióták), de ez kevés volt ahhoz, hogy bármit is elérjek abból amit szeretnék. Pedig nincsenek nagy terveim, Nem akarok milliomos lenni, hatalmas házban élni, több 10 milliós kocsival furikázni. Egy nyugodt, előre tervezhető életet szeretnék, egy olyat ahol nem azt látom hogy 60 éves koromig beledöglök a munkába és azért élek, hogy dolgozzak. Ahol foglalkozhatok a hobbimmal, nem kell hónap közepén azon agyalnom, hogy elég lesz-e a pénzem a hónap végéig, honnan vegyek el, hogy máshová is jusson.
Most így visszagondolva, elegem lett a magyar mentalitásból. Ahol mindenki depressziós (persze érthető módon, mikor minden nap azért küzdenek, hogy megéljenek) ahol mindenki használni és kihasználni akarja a másikat. Ahol az őszinte érzelmek helyett az érdekek vezérelnek szinte mindenkit. Persze vannak kivételek. Látni azt, hogy mindenki goromba, ellenséges a másikkal, tolakszik, tör előre, eltiporva a másikat.
Itt sincs kolbászból a kerítés, sőt.... itt is vannak nehézségek, gondok, problémák. De mégis más az emberek mentalitása, hozzáállása. Itt senkinek sem esik nehezére megköszönni valamit, még olyat is amit „nem kellene” mert természetes. Ahol az emberek azért tudnak mosolyogni, pozitívan állni egymáshoz. Lehet egyszerűbb, mert másképp működik a társadalmuk, a gazdaságuk, nem tudom. Annyira még nem látok bele. Otthon se érdekelt a politika, itt kint se. Se az otthoni, se az itt kinti. Engem az érdekel, hogy hagyjanak élni, megélni. Több nem is kell.
Jelenleg hol tartok? A legelején, még így fél év után is. Sajnos sok nem várt, tervezett kellemetlenség, probléma akadt amit le kellett/kell küzdenem. Persze mikor kiérkeztem még nem láttam át itt kint mi merre hány nyolc kalács. Most már látom. Itt is kell küzdeni, dolgozni, de ezt megteszed annak van eredménye, látszata. Most egyszerre több vasat tartok a tűzbe, több lehetőséggel foglalkozom, hogy a végén elérjem amit szeretnék. Fárasztó, néha idegőrlő, de mivel látom a végcélt és hogy elérhetem így a valamiért valamit el alapján megyek előre.
Az emberekhez való hozzáállásom is megváltozott, folyamatosan változik. Az elmúlt hónapokban is tettem szert új ismeretségekre. Van aminek „volt értelme” van aminek nem igazán. Sajnos ezt nehéz előre látni. De folyamatosan redukálom a kapcsolatokat. Elegem lett azokból az emberekből akik csak „használnak, használni” akarnak. Minek foglalkozzak olyanokkal akiknek csak akkor vagyok jó ha éppen valamiért szüksége van rám? De ha éppen nem akkor dögölj meg paraszt ahol vagy....
Jelenleg még mindig a Rochellnél dolgozom. A Chandlers Fiels Schoolban vagyok caretaker (karbantartó/gondnok). Szeretek itt dolgozni. Kedvesek a tanárok, szeretnek, rendesek velem. Jó úgy bemenni dolgozni, hogy jó a hangulat. Soha egyetlen pillanatra sem éreztették velem, hogy én csak egy gyökér bevándorló lennék. Egyenrangúként kezelnek. Az érem másik oldala, hogy lassan kezd fizikálisan és idegileg is kikezdeni a napi kicsit több mint 3 óra utazás.... reggel 4:10kor kelés, hogy 7re a suliban legyek és este 8 fél 9 felé hazaesés. Utána már nem nagyon van energiám semmire. A hétvége is úgy telik el, hogy észre sem veszem... és minden kezdődik előröl.
Májusban tervezek hazalátogatni 1 hétre minimum, de lehet hogy kicsit többre. De, hogy őszinte legyek kicsit félek is. Nagyon megszoktam az itt kinti hangulatot, a kedvességet, a „nyugalmat” és most ebből visszamenni abba ami otthon van. De kelleni fog egy kis pihenő, meg azért az 1-2 emberért mindenképp haza akarok menni. Látni őket, beszélni velük. Látni a családom. Majd meglátjuk hogyan alakul.
A lényeg, hogy haladok előre, abba az irányba amit kitűztem magamnak. Most van pár nyitott lehetőség előttem amiket megnézünk és kihozzuk belőle a legtöbbet amit lehet.
Lehet ennek a postnak nem lett túl sok értelme, de úgy éreztem ezt ki szeretném írni magamból. Ha holnap sem lesz jó idő és nem tudok bemenni a St. James parkba mókust fotózni akkor lehet nekiállok a nagy összefoglaló postnak amiben összefoglalok mindent amit megismertem/megtudtam Angliában. Mit, merre, hogyan, hogy egy postban benne legyen minden amiről eddig írtam ha véletlenül lenne olyan aki figyelembe venné a tapasztalataim, iránymutatásom mielőtt kiérkezik.
Mindenkinek szép hétvégét és köszönöm annak a pár embernek aki olvassa a blogom. Tartsátok meg jó szokásotokat, mert amint kicsit kirendeződnek a dolgaim lesz itt meglepetés amivel jól jártok!
