Gondoltam mivel a nagy összefoglaló 3. része igen nehezen akar megszületni ( már harmadszor írom át mert mindig rájövök, hogy valami kimaradt belőle és azt nem kéne kihagyni) így most írok egy köztes postot amiben megosztom veletek pár gondolatom.
Még mindig melózok ezerrel (heti 6 nap, néha 7) de ez kell ahhoz, hogy közelebb kerüljek a kitűzött céljaimhoz. Néha úgy érzem elegem van, de ez szerencsére hamar elmúlik, mert arra gondolok mi a cél és veszek egy nagy levegőt. A héten engedélyeztem magamnak 1 szabadnapot így pénteken nem dolgozom. Sőt odáig merészkedem, hogy elmegyek Bournemouthba megnézni és fotózni a Bournemouth Air Festivalt ;) mert egy kis kikapcsolódás sosem árt, főleg ha az fotózásba torkollik :)
Valamelyik nap elgondolkoztam azon, hogy hogyan élhetnek emberek célok nélkül.... csak úgy élni a nagyvilágba..... és itt nem kell világmegváltó célokra gondolni. Nekem is vannak, kisebbek és nagyobbak is sőt kifejezetten hatalmasak is, de ettől szép az élet. Van ami előre vigyen és van ami mozgasson. Egyre jobban érzem, hogy lehetetlen nincs és ezt a szót csak azért találták ki, hogy legyen egy indok arra, hogy miért nem foglalkozunk az adott „problémával” Véleményem szerint amit az ember el tud képzelni, az meg is valósítható csak valamihez kevesebb, valamihez több idő kell ;)
Erős tényező az is, hogy kit, mi motivál. Szerintem a legszarabb motiváció a pénz. Nem kell hurrogni, nekem is fontos a pénz mivel az szükséges szinte mindenhez az életben, de nem az motivál, hogy látom, „mennyi pénz van” abban amit el akarok érni. Jó dolog ha az embernek vannak példaképei, de csak ha nem olyan akar lenni mint ők, hanem olyan dolgokat akar véghezvinni, elérni mint a példaképe(i). Én tök jól érzem magam a bőrömben és ilyen is szeretnék maradni. Felmerülhet a kérdés, nekem kik a példaképeim, kiknek az életútját tekintem példaértékűnek. Akad pár: Robert Capa, Joe McNally, Szipál Martin, stb. De 2 ember van akiknek az élete mindig motivációként a szemem előtt lebeg. Az egyiket talán nincs a világon olyan ember aki ne ismerné, ő nem más mint Arnold Schwarzenegger. Egy apró osztrák faluból indult. Eldöntötte, hogy ő lesz a világ legjobb testépítője és az lett, hogy eltartsa magát belevágott az ingatlan bizniszbe és bejött neki. Milliomos lett belőle. Eldöntötte, hogy híres színész lesz, az lett. Eldöntötte, hogy Kalifornia kormányzója lesz és az lett. Végül is minden sikerült neki amit szeretett volna. Mi ez ha nem példaértékű? Nem kell hozzá más mint elhatározás, hatalmas akarat és kitartás.
De van ennél közelebbi, „kézzelfoghatóbb” példa is előttem. Ez pedig nem más, mint Róbert barátom példája. Pár év alatt a 0-ról elismert, keresett fotós lett Angliában, mindezt úgy hogy mikor kiérkezett Angliába még semmi köze nem volt a fotózáshoz..... Itt kint elkezdett fotózgatni, csak úgy szórakozásból, majd elkezdte egyre jobban érdekelni a dolog. Nagyon tisztelem és becsülöm azért amit elért és számomra jelenleg ő az egyik legnagyobb motiváció. Amúgy ő készítette rólam azt a sorozatot amit pár posttal ezelőtt megmutattam nektek. Belinkelném a honlapját de jelenleg átalakítás alatt van így nem sokra mennétek vele. Érdemes róla tudni, hogy a képei nagy angol lapokban sőt a világsajtóban is megjelentek, szóval valamit tudhat :D És ezek ellenére nem egy nagyképű, ki ha én nem, aki veri magát arra, hogy mekkora fotós lett.... hanem egy közvetlen, rendes ember, akit örülök, hogy ismerhetek.
Mondjuk itt kint Angliában a profik (legalábbis akikkel sikerült eddig bármilyen kapcsolatba is kerülnöm) nem akkora nagyképű görények (tisztelet annak a nagyon kevés kivételnek akiket ismerhetek) mint otthon. Otthon legalább egy tucatnyi e-mailt elküldtem profi fotósoknak, hogy ki vagyok, mit csinálok és hogy szeretnék tőlük tanulni, elmennék melléjük gyakornoknak... még arra sem méltattak, hogy visszaírjanak bocs nem érdekel... vagy amikor Győri Audi Eto KC mérkőzés után mikor elkezdtük felszedni a reklámokat, odamentem az egyik fotóshoz aki épp a fotóival ügyködött és csak egy kérdést tettem fel: „Ez melyik objektív?” (Volt mellette egy méretes obi, amit akkor nem tudtam megállapítani, hogy melyik lehet.) Amire a válasz egy bunkó: „Most ne..” volt. Meddig tartott volna azt mondani, hogy 300mm f2.8 (azóta rájöttem melyik volt)? Nem akartam spanoskodni vele, vagy zavarni mert láttam, hogy dolgozik... ha annyit ki tudott nyögni, hogy most ne, akkor a 300mm f2.8 se lett volna nehezebb, nem is sokkal hosszabb kimondani :D Na de mindegy, már nem kell ezzel foglalkoznom. Itt sokkal közvetlenebbek, nyitottabbak. Bár ez lehet annak tudható be, hogy én nem odamegyek csodásítani, meg szájattátani hanem általában célirányos szakmai kérdésekkel támadom be őket :D Jó fejek, mert lehet velük beszélgetni (főleg ha van idejük, olyankor alapból nem megyek oda amikor látom, hogy dolgoznak) sőt nem egyszer megmutatják a felszerelést, magyaráznak róla, sőt volt, hogy odaadták megnézni (Így már tapasztalatból tudom, hogy az általam ebben az évben beszerzendő Nikon D3 + Nikon 70-200mm f 2.8 cucc egy méretes és nehéz valami :D )
Annyi a képen a hiba, hogy ez egy Nion D3s, de a kettő között kinézetben kb. semmi különbség!
Szóval zajlik az életem, melózók meg minden. Ha végre túl vagyok ezen az erőltetett menetem akkor újra jönnek a kiruccanások és a sok sok fotó. Addig is szép napokat mindenkinek és napokon belül megérkezik a a nagy összefoglaló 3. része is!!!
